Érdekességek

A testmozgás csökkenti a rák kockázatát. Azért ez nem olyan egyértelmű! (I.)

A „Mozgás gyógyszer” valamiféle mantrává vált, jó okkal. Kétségtelen, hogy a rendszeres testmozgásnak számos egészségügyi előnye van. Az edzés javíthatja a keringést, segít a testsúly szabályozásában, csökkenti a stresszt és javítja a hangulatot
Az alacsonyabb rákkockázat is szerepel a listán – a testmozgás kockázatcsökkentő stratégiaként szerepel a kormányzati iránymutatásokban és olyan szakmai csoportok ajánlásaiban, mint például az „Amerikai Rák Társaság” (American Cancer Society).

A megfogalmazott ajánlások ellenére az edzés és a rákkockázat közötti kapcsolat sokkal kevésbé biztos, mint azt az irányelvek sugallják.

Az adatok nagy része kevésbé szigorú, úgynevezett nem evidenciaszintű megfigyeléses tanulmányokon alapul, amelyek a fizikai aktivitást bizonyos rákbetegségek alacsonyabb kockázatával hozták összefüggésbe, de számos kérdés megválaszolandó maradt.

Fizikai aktivitás és az egyes ráktípusok

Ami a rákmegelőzési stratégiákat illeti, a szakmai irányelvek egységesen javasolják a kevesebb üléssel eltöltött időt és több mozgást. A tudomány azonban ennél összetettebb és gyakran rosszul értelmezett összefüggést tár fel a testmozgás és a rákkockázat között.

Bizonyos ráktípusok esetében a testmozgás rákkockázatra gyakorolt ​​előnyei meglehetősen megalapozottak.

Az amerikaiak számára ajánlott fizikai aktivitási irányelvek 2020-ban megjelent kiadása szerint „erős bizonyítékot” utalnak arra, hogy a rendszeres testmozgás csökkentheti a mell- és vastagbélrák, valamint a hólyag-, méhnyálkahártya-, nyelőcső-, vese- és gyomorrák kockázatát. Ezek az iránymutatások a tüdőrákkal való protektív kapcsolat is "mérsékelt" erősségére utalnak.
A fizikai aktivitás védő hatásának bizonyítéka a mell- és vastagbélrák esetében a legerősebb, aminek az lehet az oka, hogy ezek a leggyakoribb rákos megbetegedések, és így könnyebb volt kimutatni az összefüggést – említette meg egy szakértő.
Az Amerikai Ráktársaság epidemiológiai és magatartáskutatója  (Erika Rees-Punia) úgy gondolja, hogy szilárd bizonyítékok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy legalább nyolc különböző típusú rák előfordulása összefüggésbe hozható a fizikai aktivitással.
Ez az a fentebb említett elképzelés azonban nem univerzális, nem általánosítható. A World Cancer Research Fund (A rákkutatási világ alap) és az American Institute for Cancer Research (Amerikai Rákkutató Intézet) jelenlegi ajánlásai például körültekintőbbek, és csak három olyan daganat típust említenek, amelyek esetében erős annak bizonyítéka, hogy  a testmozgás védő hatású lehet: (a postmenopauzális mellrák, a vastagbélrák és az endometrium daganatos megbetegedése a méhtestrák).
Egyértelmű határozottsággal tehát nem mondható el, hogy a testmozgás csökkenti az összes rák kockázatát, hiszen a rendelkezésre álló adatok nem ezt jelzik.
A fizikai aktivitásra vonatkozó irányelvek szisztematikus áttekintéseken, úgynevezett metaanalíziseken és megfigyeléses tanulmányokból származó adatok összevont elemzésén alapulnak, amelyek a fizikai aktivitás – különösen az aerob edzés – és a rák előfordulása közötti kapcsolatot vizsgálták. Ez azt jelenti, hogy a bizonyítékok a megfigyelési vizsgálatok esetében számos korlátozó tényező állhat fenn: például hogyan gyűjtenek információkat a résztvevők testmozgási szokásairól, amit általában kérdőívek segítségével végeznek, amelyek csak nagy vonalakban mérik fel a fizikai aktivitást.

A Cancer Cell szaklapban az év elején megjelent tanulmányban a szerzők megpróbálták kezelni az adatgyűjtés és egyéb korlátozó tényezőket.
A tanulmányban több mint 60 000 felnőtt amerikai bevonásával készült prospektív, vagyis nyomon követéses vizsgálat eredményeit elemezték, amely összehasonlította az éves szűrés és a szokásos orvosi ellátás hatását a rákhalandóságra. Az induláskor a résztvevők először egy kérdőívek töltöttek ki, amelyek az „megerőltető” fizikai gyakorlatok értékelését tartalmazták. Ennek alapján a résztvevők 55%-át "edzőnek" minősítették – ami azt jelenti, hogy heti 2 vagy több óra erőteljes testmozgásról számoltak be a kérdőív kitöltése során.  A fennmaradó 45% hetente csak alig egy órát vagy annál i8s kevesebbe fizikai tevékenységet folytatott.
A nyomon követés átlagosan 18 éve alatt közel 16 000 diagnosztizált invazív rákos megbetegedést diagnosztizáltak, és érdekes különbségek derültek ki a sportolók és a nem-edzők között. Az aktív csoportban három rákos megbetegedés kockázata volt alacsonyabb, nevezetsen a fej és a nyak daganatos betegség esetében 26%-kal alacsonyabb volt kockázata (kockázati arány: 0,74), a tüdőrák esetében 20%-kal, míg  a mellrák esetében 11%-kal volt alacsonyabb a rák kialakulásának kockázata.
Ami azonban szembetűnő volt, hogy nem találtak kapcsolatot a rendszeres testmozgás és az szakemberek által kidolgozott és elfogadott irányelvekben említett számos rákfajta, köztük, mint például a vastagbél-, a gyomor-,  a húgyhólyag-méhnyálkahártya daganatok és a veserák között.
Talán még meglepőbb: a sportolóknál nagyobb volt a prosztatarák (12%) és a melanoma (20%) kockázata. Jones szerint ez a megállapítás összhangban van a 12 amerikai és európai leendő kohorsz adatainak korábbi összevont elemzésével. Ebben a vizsgálatban a fizikailag legaktívabb résztvevők (felső 10%) nagyobb kockázatot mutattak a melanoma és a prosztatarák kialakulására, összehasonlítva a legkevésbé aktív csoporttal (alsó 10%).
A melanoma megjelenése logikusak tűnik, tekintettel arra, hogy a rendkívül aktív emberek sok időt tölthetnek a napon, ezért ebben az esetben javasolt a fényvédő használata. A prosztatarák eredményeivel kapcsolatban még számos vizsgálatot elvégzése szükséges.

Ezekből a megállapításokból egyértelmű, hogy a testmozgás és az eltérő ráktípusok közötti kapcsolat vegyes, és korántsem evidencia.

https://www.medscape.com/viewarticle/does-exercise-reduce-cancer-risk-its-just-not-simple-2024a10004g0?ecd=WNL_conf_onc_ASCO-SPON_240613_MSCPEDIT_etid6593348&uac=456374PZ&impID=6593348

(folytatjuk)

További híreink