Érdekességek
A rendszeres testmozgás, a sport szerepe alvási apnoe esetében
2021.11.19Az alvászavar önmagában nem betegség, hanem tünet. Bizonyos körülmények között azonban önálló betegséggé is fejlődhet.
A leggyakoribb formája az elalvási nehézségek, valamint a nyugtalan alvás.
Ez utóbbi csoportba tartoznak az alvási apnoéban szenvedők, akiknek az alvását hangos, rendszertelen horkolás jellemzi, ismétlődő légzésleállással és/vagy légzéskorlátozással.
Az obstruktív alvási apnoe szindróma (OAAS) egy széles körben elterjedt, alvással összefüggő légzési rendellenesség. A pihentető éjszakai alvás zavara az alvás közbeni levegővétel akadályoztatásából adódik, ami az alvás töredezettségéhez vezet. Az éjszakai nem elégséges alvást a következő napon kóros nappali álmosság jellemzi, napközbeni elalvási rohamokkal. Ébrenlétkor a felső, garati légutak a természetes izomfeszülés miatt nyitva maradnak, de alvás közben ezek az izmok ellazulnak, elernyednek. Az éjszakai alvás közbeni levegővétel során a lágy garatszövet beszívódik és beszűkül, ami belégzéskor szöveti vibrációt (= horkolást), illetve túlzott beszűküléskor akadozó légvételt (obstruktív hypopnea) okozhat.
Obstruktív apnoe esetén a légutak teljesen elzáródnak, továbbá az oxigéntelítettség drámai mértékben csökken és az ezzel járó stressztényezők viszont ébrenléti reakciókhoz, úgynevezett „arousal”-okhoz, általános izgalmi és éberségi állapothoz vezethet. Ha azonban a légúti elzáródás megszűnik az oxigénértékek gyorsan normalizálódnak.
Tanulmányok kimutatták, hogy éjszaka több víz raktározódik el az alvási apnoéban szenvedő betegek szöveteiben, ami döntően az általános mozgáshiány következménye.
A mozgásszegény életmódot mindenképpen kerülni kell, hiszen a rendszeres mozgás, az aktív életvezetés révén számos úgynevezett civilizációs betegség megelőzhető lenne, mint a magasvérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, a stressz, sőt emellett az állóképességi sportok rendszeres űzése támogatja a normál testsúly megtartását és elősegítheti a sikeres fogyást is.
Az alvási apnoe betegség enyhe formáiban a légzés normalizálódása gyors javuláshoz vezethet.
Az alvási apnoe okozta betegségek azonban figyelmeztető jelzések a szervezettől!
Emellett tudatos táplálkozással és rendszeres testmozgással az általános közérzet is jelentősen növelhető. A fokozott fizikai aktivitás az egészség megőrzésének és javításának alapvető eszköze, és más életmódbeli tényezőkkel együtt lényegesen hozzájárul az életminőség javítása, a betegségek és a korai halálozás elkerülése érdekében.
A fizikai aktivitás egészségügyi előnyei mindenekelőtt az állóképességre (teljesítményre), az izomerőre, a testösszetételre és szinte minden szervrendszerre gyakorolt pozitív hatásukban mutatkoznak meg.
A fizikailag aktív emberek halálozási aránya lényegesen alacsonyabb, mint a fizikailag hipo aktívaké. Emellett csökken a különböző betegségek és a metabolikus szindróma tényezői, mint az elhízás, a diszlipidémia, - vagyis amikor emelkedett a „rossz” LDL-koleszterin és/vagy triglicerid szint és csökkent a „jó” HDL-koleszterinszint -, a magas vérnyomás, a glükóz tolerancia zavarok és a cukorbetegség kockázata.
https://www.researchgate.net/publication/284492297_Sport_als_Therapie_statt_tagliche_Maskenbeatmung_bei_Schlafapnoe