Főoldal / Hírek / Érdekességek / Fizikai aktivitás számítógép segítségével

Érdekességek

Fizikai aktivitás számítógép segítségével

2018.12.17

Számos tudományos felmérés alapján, elmondható, hogy a rendszeres testmozgás mozgás pozitív hatást gyakorol a daganatos betegség és ennek terápiája közben kialakuló fizikai és élettani mellékhatásokra, azonban az aktivitási előírások betartása alacsonyszintű a daganatos páciensek körében. Ennek az alacsony részvételi hatékonyság érdekében, vizsgálták, hogy a számítógép által vezérelt fizikai aktivitás milyen módon hathat, hogy ez a költséghatékony támogatás mind szélesebb módon juthasson el a széles tömegekhez. Szerencsére elmondható, hogy egyre nő azon daganatos betegek száma, akiknek sikerült kigyógyulnia a rákból, és akik szeretnének megfelelő irányítás mellett otthon mozogni. Ehhez nyújt kiváló lehetőséget a modern technológia. Egy nyugat-európai kutatásban olyan rákos csoportoknál vizsgáltak a számítógép által vezérelt fizikai aktivitás hatását, ahol a résztvevők prosztata vagy végbél daganatban szenvedtek.  

A vizsgálatban résztvevő onkológiai betegeket aktív és inaktív csoportra osztották. Az első csoportban 249, a másodikban pedig 229 fő került. Az aktív csoport pedométert, azaz lépésszámlálót és nyomtatott, valamint webes felületen elérhető interaktív információs anyagot kapott a szükséges előírt mozgásról. Aktigráffal (aktivitásmérő) mérték fel a program előtt a fizikai aktivitás minőségét és mennyiségét, majd 6 hónap múlva ismét ellenőrizték. Kérdőívek segítségével ellenőrizték a fáradást, a stresszt és az életminőséget a vizsgálat kezdetekor, a harmadik, illetve a hatodik hónapban. Az értékelés során figyelembe vették az életkort, a nemet, a rák típusát és a kezelés időtartamát.

A megfigyelések szerint a három hónap elteltével az aktív csoport tagjai több időt töltöttek fizikai aktivitással, kevésbe voltak fáradékonyak és jobb életfunkciókról számoltak be összehasonlítva az inaktív csoport tagjaival.

Hat hónap elteltével pedig mind a szubjektív kérdőíves, mind pedig az objektív aktivitásmérés is azt támasztotta alá, hogy többet mozognak a fizikailag aktív onkológiai páciensek. Ezen felül javult életfunkciójuk, csökkent a depresszió kialakulása és a fáradás mértéke is.

A három hónapos után követésnél a végbélrákosok fizikai aktivitása jelentősen, szignifikáns mértékben emelkedett. A félév után bekövetkező pozitív hatások a végbélrákos pácienseknél és a nőknél jelentkeztek leginkább.

Ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le további hosszmetszeti vizsgálatok szükségesek, viszont azt már most kijelenthetjük, hogy a számítógép által vezérelt fizikai aktivitás hatásosnak bizonyult a végbél és prosztata rákos betegeknél, illetve túlélőknél. Ez a módszer új lehetőséget jelent a rák terápiájában.  

biomedcentral




Kapcsolódó oldalak

Hírarchívum

Eseménynaptár

Támogatóink

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Magyar Olimpiai Bizottság
The Coca-Cola Foundation

Partnereink

Exercise is Medicine American College of Sports Medicine Magyar Sporttudományi Társaság Semmelweis Egyetem Semmelweis Egyetem – Testnevelési és Sporttudományi Kar OSEI – Országos Sportegészségügyi Intézet Szegedi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Nyugat-magyarországi Egyetem Magyar Edzők Társasága Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség Webbeteg.hu Webbeteg.hu - SportolOK
Főoldal | Elérhetőség | Adatvédelem | Impresszum
© 2013 mozgásgyógyszer.hu